Utópia

Esik.... Hogy lesz ebből így valaha boldog blog?! Vagy ez nem ok-okozati összefüggés?

Ááááááááááááá.... jöttem a villamoson és magának akart... Pedig utálok sírni. Főleg mások előtt. Éreztem, ahogy elindul... ahogy véggigördül... pedig úgy szorítottam az állkapcsom, de a könny volt az erősebb.
Nem fog elmúlni, tudom.
Visszavonhatatlanul elment.
Iszonyatosan egyedül vagyok.

.........az elmondhatatlan.......

Érezted már, hogy megszakad a szíved?
Egyszer megpróbálom szavakba önteni a veszteséget. Az űrt... A hiányt... A nincs fájdalmát...
Egyszer.... Amikor majd tudok róla beszélni.

Dilettantizmus

Dilettantizmus.
Tehetetlenség.
Düh.
Kiszolgáltatottság.
Félistenek.
Érinthetetlenek.
Hibát hibára.
Övék a homokozó.
Számonkérhetetlenek.
Plebs.
Mindenért felelősek.
Na ez van.
Ezt nevezzük mun-ka-hely-nek.
Ezt?!

------------pedig ez is csak egy újabb közhelygyűjtemény----------------

Magamnak

Igazából magamnak írok - gyerekkoromban többször nekifutottam a napló vezetésnek, de pár napnál tovább sosem jutottam. Semmi felelősségérzet, semmi kötelességtudat... Csak a fellángolás - egész egyszerűen pár nap alatt meguntam az egészet.

Húsvét van. Az anyura gondolok - ilyenek ezek az ünnepek: ha elmegy valaki, értékelni tudod úgy, ahogy amikor veled volt soha. Mindig készített nekem kis kosárkába kis műfűvel kis húsvéti nyuszit. Meg tojást. Sokszor gyűlöltem a húsvéti estebédeket, a sonkázást, azt hiszem elsősorban apám - ő sem él már - miatt.
Semmit sem kívántam még annyira, olyan erősen, mint most, hogy bárcsak gyűlölhetném még egyszer. Hogy bárcsak szerethetném még egyszer. Aztán megint. Aztán megint...

De meghalt. De meghaltak.