Közlésvágy

------------------ KÖZLÉSVÁGY ----------------------

HAHÓÓÓÓÓÓÓ!!! Van itt valaki???

Alázat

Na még egy.
Két hónapja dolgozom ott, ahol. Igen, igen: Dilettantiából kirúgtak. Sajnáltam magam piszkosul: kihalt a családom, tök egyedül maradtam - ennél a mondatnál mindenki reménykedve megkérdezi, hogy de legalább egy nagybácsid van, nem?! NEM, nincs. To-tá-lis e-gye-dül-lét. Ízlelgetem... Nem tudom megszokni. Feldolgozni.. Mindegy, erről majd máskor. Szóval: meghal mindenkid, kölcsönt törlesztesz, no meg a rezsi, és még ki is rúgnak. K.O.
Nem gondolni semmire...
Túlélni...
A legrosszabb már megtörtént. A többi smafu.
Felállok - muszáj.
Mindenki azt mondja: erős vagyok.
Tudom.
De - bocsássatok meg érte: gyenge szeretnék lenni.

Kalapos - erről majd később :)

Hi all ! :D

Gondoltam egy überlaza kezdéssel indítok...

A minap ültem a turiban: folyosó, padok, szemben egy néni - bár lehet, hogy fiatalabb mint én: a megélt élet és a pia sokat rárak a vonásokra. Mesélt.... kedve volt. Örült, hogy kérdezem. Örült, hogy nem csodálkozom rá kerek szemekkel: "jééééé, tényleg wc-s néni?!" Pedig rácsodálkoztam. Magamban. Ugyanolyan gyarló vagyok, mint a többiek, persze.

Igazából hangulata volt az egésznek: savanyú, fáradt, törődött, reménytelen, ráncos, kiszolgáltatott... ahogy kért és nem kapott (betegállományt), ahogy ült, ahogy ment, ahogy állt... az egész testtartásában a kérdőjel. Meg a "nincs" súlya. A semmié.